“Az Anya a gyengédség és az adakozás folyója, amely soha nem szárad ki, soha nem panaszkodik és nem vár viszonzást semmiért.”
Napéjegyenlőség, a tavasz, az újjászületés, az új élet kezdetének ünnepe és Anyák Napja van. Egyiptomban minden évben március 21-én ünnepeljük az Édesanyákat. Valójában honnan is ered ez az ünnep? Menjünk vissza együtt egészen a fáraókori Egyiptomig!
Az ókori egyiptomi templomok falán lévő ma is látható ábrázolások feltárják előttünk, hogy milyen méltósággal, nagyrabecsüléssel és tisztelettel tekintettek az Édesanyákra és az isteni szintre emelt Nőkre, mint például Hathorra, a szépség, az öröm és az anyaság istennőjére, vagy Íziszre, a nőiesség, a termékenység és az anyaság istennőjére. A régészek több írásos emléket is találtak papiruszokra feljegyezve, olyan jeles napokról, amikor fesztiválok keretében ünnepelték a Nők és az Anyák szimbólumát, Ízisz Istennőt. Virágokkal díszített felvonulások során fejezték ki köszönetüket az anyáknak, akik feláldozták kényelmüket, hogy vigyázzanak gyermekeikre és úgy neveljék fel őket, hogy képesek legyenek egy közösség, egy család felépítésére.
Az ősi papirusz sorai egy bölcs ember tanításairól írnak, hogy a fia miként tisztelje Édesanyját: Isten neki ajándékozta Őt, finommá, gyengéddé és önfeláldozóvá tette úgy, hogy bármi féle ellenértékre számítana. Kilenc hónapig viselte a terhesség nehézségeit és fáradtságát, táplálta a gyermekét, ápolta és tanította őt. A Fáraó azért választotta ezt a napot, mert ebben az időben a legtermékenyebb a Föld és kész a magok elvetésére. Így növekszik körülöttünk az Élet. Az értelmezésben az anyákat összehasonlítja a Nílussal, mivel életet és jóságot adnak.
A mai időkben az anyák napjáról először 1943-ban Mustafa Amin újságíró írt, az ünneplésre ösztönzését azonban még néhány évig figyelmen kívül hagyták. Később Amin hallott egy történetet, ami egy olyan özvegy Édesanyáról szólt aki felnevelte fiát, iskoláztatta, a fiúból doktor lett, majd miután a gyermeke megházasodott, teljesen figyelmen kívül hagyta Édesanyját. Ez a történet Amint újra arra késztette, hogy szorgalmazza az ünnepnap hivatalos bevezetését is, azonban az akkori elnök, Gamal Abdel Nasser először egyáltalán nem támogatta azt. Később sikerült elérnie, hogy elfogadják kezdeményezését, így hivatalosan először 1956. március 21-én ünnepelték az anyákat Egyiptomban.
Boldog Anyák napját kívánunk!