Hálásan köszönjük bizalmukat, hogy minket választottak!

Szia Timi.

Először is nagyon szépen köszönjük neked/nektek a nászutunk megszervezését. A repülésről röviden… számítottunk késésre mert azért jelenleg eléggé zsúfolt minden reptér, de ezen túltettük magunk ez legyen a legnagyobb problémánk. Kairóba megérkezve Mavdy egyből fogadott minket megvette nekünk a sim kártyát bevártuk a 2 idősebb házaspárt velük nagyon jól kijöttünk nagyon megszerettük őket mindig segítettek fotózni minket. Swiss in Pyramids egy pompa ahogy írtam koràbban is étel kert medence minden nálunk ez 5*!!! Kairóba Eman nagyon tájékozott volt mindent megfelelő módon mutatott és adta át a információt Múzeum a Gízai piramisok parfüméria Sphinx Szakkara Dashur Völgytemplom csupa csupa jó és gyönyörű élmény amire örökre emlékszünk majd. Feleségem Dasshurba mind2 piramisba lement… Luxorba Bandi iszonyat jófej laza idegenvezetőnk volt Királyok völgye bementunk tutanhamon sirkamrájához hatsepsut templom memnoni koloszeum luxori karnaki templom minden egy csoda és álom volt. Utána indultunk sahl haseeshbe röviden a tengerparti szállodáról hogy nekünk ez bőven a luxus kategória nekünk ennél sose kellene több étel ital szoba part korall minden csúcskategória (nekünk ).. Remélem hogy kitudunk jutni még és akkor is veled veletek megyünk remélem jól összefoglaltam.. Köszönjük❤️

Márk

Egy évvel ezelőtt voltunk a Nílus Travel utazási irodával, egy életre szóló élmény volt!

Szilvia

50. születésnapi ajándék volt! Egy életre meghatározó utazás, soha nem felejtem el! Akinek lehetősége van szeretettel ajánlom.

Zsuzsa

Csak ajánlani tudom, király volt!

Zoltán

Imádtam!

Edit

Mi idén pont február 22-én voltunk Abu Szimbelben… és tényleg megvilágította a nap a szentélyt… ti intéztétek… mi csak jókor voltunk jó helyen. ☺️ De ide vissza kell jönni…

Zsolt

Kedves Timi! Hazaérkezésünkkor telefonban üzentem az egyik Kolléganődnek, megköszönve a szuper szervezést. 🙂 Minden kifogástalan volt, a reptéri asszisztencia; Karim -az idegenvezetőnk- nagy felkészültséggel és tudásával tette meséssé a programokat. Két fakultatív programot is igényeltünk ami számára is érdekes volt, elmondása szerint az elmúlt 20 évben csak párszor kísért vendégeket a Szerapeumba és a Kairó-i Civilizációs múzeumba.

A szálloda csodás volt, az ételek bőségesek (mi vittünk pálinkát is, biztos ami biztos de semmi bajunk nem volt 🙂 ), a szolgáltatások exkluzívak és a teraszról és a medencéből látva a Gízai-piramisokat egy álom volt. 🙂 A sofőrünk még a korábban kocsiban felejtett egy eurómat is visszaadta induláskor. Jó volt látni és tapasztalni, hogy Mindenki teljes mértékben megbízható, becsületes volt és törekedtek arra, hogy az ottartózkodásunk életreszóló legyen.

Köszönöm mégegyszer Timi Neked és a Csapatodnak, hogy ilyen tökéletes utat szerveztetek Nekünk! 🙂 Csak ajánlani tudunk Benneteket! 🙂

Az egyetlen dolog ami kicsit szívfájdalom volt, hogy az Alexandriai napon nem tudtuk megnézni a Palotát, kívülről sem, restaurálás miatt. Itt javaslom egy másik monumentum megnézését amíg tartanak a munkálatok.

Emese

Köszönjük szépen a Nílus Travelnek, hogy egy csodás egyiptomi nyaralásban lehetett részünk. Sahl Hasheeshben a Baron Palaceban töltöttünk egy hetet. Az arab stílusú, palota jellegű szállodában királyi kiszolgálásban részesültünk. A személyzet mindenütt kedves, mosolygós, maximális kiszolgálást biztosítva a vendégeknek. A szálloda egész területén patyolat tisztaság, így még a rettegett fáraó átkától sem kellett tartani. Hatalmas, gyönyörű kert, végtelenbe nyúló medencék, rengeteg napozóágy, finom koktélok. A Vörös-tenger is csodálatos, gyönyörű színes halakkal. Szóval egy igazi luxussszálloda, érdemes kipróbálni.

Kati

Tisztelt Palaga Tímea! A fiaimmal részt vettünk szeptember 1 – 5. között az Önök által szervezett Ankh típusú egyiptomi utazáson. Ezúton szeretnék köszönetet mondani és gratulálni Önnek és a Munkatársainak a profi szervezésért. Felejthetetlen élményben volt részünk! Köszönettel,

Andrea

Kedves Tímea, pénteken hazaértünk Egyiptomból és ezúton is szeretnénk mindent megköszönni! Csodálatos utazás volt és nagyon jó élményekkel tértünk haza! A jövőben még szeretnénk visszamenni és mindenképp Titeket fogunk választani!

Karina

Köszönjük szépen a kifogástalan szervezést. Az utazás során semmiféle problémánk nem volt, minden rendben és időben történt. Az idegenvezetőnk, Karim személyében egy fantasztikus embert ismerhettünk meg. Hihetetlen felkészült és lelkiismeretes. Mindent és még annál is többet megtudtunk Tőle Egyiptomról és csodálatos történelméről. Hálásak vagyunk Neki, mert egy életre szóló élménnyel és számos feledhetetlen történettel gazdagodtunk általa mindhárman. Lekötelezne, ha köszönetünket eljuttatná felé. A rengeteg látnivaló mellett azért jutott időnk a pihenésre és feltöltődésre is 🙂 Mindenkinek szívből ajánlom egyiptomi csomagajánlatukat, akik a pihenés mellett tartalommal és élettel teli nyaralásra vágynak.

Lilla

Nagyon szépen köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat, örülünk, hogy az Önök irodáját választottuk. A teljes kint tartózkodásunk alatt maximális támogatást, figyelmet kaptunk a kinti kollégáiktól, minden programot rugalmasan és hatékonyan intéztek. Külön elismerés a kairói reptéren az érkezésünkkor és az Asszuánba indulásunkkor segítséget nyújtó kollégának, még sorba sem kellett állnunk az ismeretségeinek hála. Az idegenvezetőnk, Karim végtelenül kedves, nyitott volt minden kérdésünk megválaszolására, a történelmet érthetően, emészthetően adta át, élveztük a monológjait, eddigi legjobb idegenvezetőnk volt az utazásaink során. Mindenre nagyon figyelt, amíg velünk volt, igyekezett minden kérésünkre megoldást találni. Mindegyik program felejthetetlen volt, mindegyikben volt valami egyedi, valami különleges, megismételhetetlen, már most visszavágyunk. 🙂 A végére meglehetősen elfáradtunk, sűrű programot állítottunk össze néhány plusz fakultatív lehetőség kihasználásával. Jól jött a hurghadai pihenés, ahol azért szintén befizettünk egy egész napos jahtos kirándulásra Paradise szigetre snorkerezési lehetőséggel, a lenti kép is ekkor készült.

 Nagyon köszönjük a munkájukat, következő utunk során is Önöket fogjuk választani. 

Viktória

Üdvözöllek Timi! 11 napos általad kínált programodról április 7-én jöttünk haza. Életünkben az egyik, de ha nem a legjobban megszervezett utunk volt (pedig sok helyen jártunk szervezéssel is). Nem volt még egy pici csúszás sem sehol-mint egy fogaskerék. Fantasztikus volt, HIBÁTLAN. Kairó 3 nap, repülővel Asszuánba, majd 3 nap hajóval a niluson, onnan 4 nap Hurghadán! Hihetetlen pontosság a programoknál, egyszerűen lenyűgöző volt. Gratulálok, egyben köszönjük a felejthetetlen élményt.

Zsuzsi és Krisztián

Ami nagyon megfogott és kiemelkedően kiváló része volt a szolgáltatásnak, nem a helyszíneknek, hangsúlyozom: a szolgáltatásnak, az az idegenvezetők felkészültsége, rugalmassága és mégis fegyelmezettsége, külön kiemelve azt a tényt ahogy percről-percre, programról-programra, helyszínről-helyszínre kézben tartották az összetételükben naponta változó csoportokat. Köszönet Sharifának és Karemnak a felkészültségükért és támogatásukért, valamint Tímeának a központi akaratért!

Zsolt

Április 4-14 között varázslatos 11 napot töltöttünk Egyiptomban. Körutazáson vettünk részt, az aktív pihenést előnyben részesítve. Várakozáson felül aktív volt 🙂 Az utazást a Nílus Travelnél foglaltunk, 3 fő részt tartalmazott: 3 éj Kairó, 3 éj nílusi hajóút, 4 éj Hurghada. A szállodák Kairóban és Hurghadán preferencia alapján választhatók. Kairóban a Pyramids Park 4*-ot választottuk. Kicsit féltem a sok negatív vélemény miatt, a tapasztalat viszont teljesen más volt. Persze a szobák felújíthatók, ez igaz (épp folyamatban is volt a felújítás), ezen kívül viszont gyönyörű parkkal rendelkezik. A személyzet végtelenül kedves, figyelmes. Igazság szerint egy körutazás során az egyéb szállodai szolgáltatásokat nem lehet megítélni, hiszen az egész napos programok korai indulást és késői visszaérkezést jelentenek. Két teljes napot töltöttünk Kairóban, feledhetetlen élmény a nagyvárosi forgatag, a nyüzsgés. Mindezt a legjobb helyi magyarul beszélő idegenvezetővel, Karemmel. Nincs olyan kérdés, amire nem tud válaszolni, akár történelem, akár kultúra, akár a múlt és jelen kapcsolatára irányult. Karem végigkísért minket a hajóút végéig, ami utazásunk második szakasza volt. Így Asszuán, Kom Ombó, Edfu és Luxor múltjába és jelenébe is mély betekintést kaptunk. Hihetetlen élmény hajózni a Níluson, kikötve átsétálni a hajókon, hogy elindulhassunk a helyi nevezetességek felfedezésére, kicsit részeseivé váljunk a kultúrának, életvitelnek. Harmadik szakaszként tengerparti pihenést is választottunk, négy éjszakát töltöttünk a Fort Arabesque hotelben. Két szempontot vettünk figyelembe a szálloda választásnál, lassan mélyülő partja legyen élővilággal. A Fort-nak óriási partszakasza van, 20 lépésre a parttól leírhatatlanul sokszínű élővilággal. Maga a szálloda is óriási, napközben animációs programokkal, este többféle szórakozási lehetőséggel (élő zene, disco, grill bár stb.). Pont azt adta, amit vártunk, a szoba hatalmas, jól felszerelt, kényelmes, tiszta. A személyzet kedves figyelmes, a parton tiszteletben tartják a piros zászlót. A szálloda összes szolgáltatását nem próbáltuk ki, abból amit tapasztaltunk, mi választanánk újra. Többen kérdezték, hogy az utazás melyik része fogott meg a legjobban. Az az igazság, hogy nem tudnék kiemelni egy-egy állomást. Teljesen más arcát mutatta Egyiptom a programok során. Nekünk így volt tökéletes.

Georgina

Kedves Tímea! Ma értünk haza Egyiptomból. Köszönjük a szervezést, nagyon jól éreztük magunkat. Karim remek idegenvezető. A hajó rendben volt, az ablakok a kabinban lehettek volna nagyobbak, hogy a kilátást lehessen élvezni, a Champollion 2 kicsi ablakai ezt nem tették lehetővé, a hőség miatt viszont sokszor a fenti deck-en nem lehetett meglenni. Egyébként a szobák tiszták voltak, az étel minősége rendben volt és a személyzet is mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat. Összességében minden gördülékeny volt, sok élménnyel lettünk gazdagabbak, köszönjük a szervezést.

 

Tímea

Kedves Tímea, és Kolléganője! Szeretném hálámat kifejezni, amit kaptam az örök élmény! Minden nagyon jól megszervezett, patent volt! Karimot soha ne engedjék el! Nagyszerű embert ismerhettünk meg, s a tudása a lelkiismerete határtalan! Március 21-28 között voltam Egyiptomban Scarab II úton! Kívánom hogy sok utazni vágyónak szerezzenek hasonló élményeket!

Edit

Az irodájuk által összeállított programmal, és a lebonyolítás minőségével is nagyon elégedettek vagyunk. A kinti munkatársaik valamint a hajószemélyzet is szolgálatkészen, udvariasan és szakszerűen végezték a feladatukat. Az idegenvezetőik is felkészültek és nagyon kedvesek voltak, minden programon a legjobb helyeket keresték nekünk, hogy a legtöbbet láthassuk a fantasztikus látnivalókból. A repülések az Egypt Air gépeivel is csodásak voltak. Életre szóló élménnyel gazdagodtunk és mindenképpen még visszatérünk Egyiptomba. Összességében kiválónak ítéljük irodájuk munkáját, és ennek megfelelően barátainknak is csak ajánlani tudjuk Önöket. Köszönjük szépen!

Kiss család

A szervezés kiváló volt, mindenhol rendben vártak, vittek, vezettek. Ez így jó is volt, mert nem kellett másokra várni. A programok megvalósultak, igaz a luxori nap elég zsúfolt volt, mert minden az utolsó napra maradt, mivel csak este értünk oda. A csúszás oka az volt, hogy több kínai csoport egyszerűen nem vette figyelembe az indulási időpontokat és emiatt mindig rájuk kellett várni és csúszott a hajó indulás. A program talán egyetlen szépséghibája, hogy a hajók mindig egyszerre érnek a műemlékekhez, ahol így hatalmas tömeg verődött össze. Ez különösen Edfunál volt nagyon zavaró, mivel így alig fél óra alatt kellett a templomot körbe „rohanni”, hogy visszaérjünk a hajóindulásra. (nem volt elég konflis stb). Természetesen a kínaiak ezt sem tartották be, így utólag fölösleges volt a nagy rohanás, mert a hajón még órákat vártunk rájuk. Természetesen ez nem az iroda hibája, de a helyieknek ez a szervezése szerintem Edfu esetén nem jó, valamiféle időeltolással kellene a hajó utasait a templomhoz szállítani, nem beszélve arról, hogy később, a zsilipelésnél úgyis ismét feltorlódnak a hajók, és ott is hosszú, több órás várakozás van. Összességében sok szépet láttunk, az ellátás és a szállodák kiválóak voltak, jól éreztük magunkat.

Nándor

Kedves Tímea, nagyon jól éreztük magunkat fantasztikus volt az út és az idegenvezető szervezése mivel ezen a nagy körúton ketten voltunk így nem volt egyszerű a külön programok leszervezése amelyet igen rugalmasan oldottak meg. Az idegenvezetőkkel nagyon meg voltunk elégedve kedvesek előzékenyek és nem problémáztak azon ha mást is meg akartunk nézni vagy cseréltünk egy adott programot. Az angol nyelvű idegenvezetők és a sofőrök is barátságosak és mindig pontosak voltak. Az autók tiszták illatosak és kényelmesek voltak. Szeretném kiemelni az idegenvezetők közül Mariannt aki Cairoban a Piramisokhoz kalauzolt bennünket. Mariann egy rendkívül közvetlen és kedves hölgy, ő valóban minden pillanatban velünk foglalkozott mindent elmagyarázott és velünk élte meg az élményeket. Kérem ha van rá mód köszönje meg ezt az élményt a nevükben neki. Ha az ember elmegy egy ilyen útra nem a hibákat keresi hanem az élményeket a szépséget tehát nem sorolom mi nem tetszett mert nem volt ilyen. Talán a tisztaság a hajókabinban de gyorsan megérti az ember, hogy ez Afrika más az ottani tisztaság mint az itthoni. A személyzet nagyon kedves volt a hajón is és némi mellékesért mindent megtettek, hogy elégedettek legyünk. Minden nap törölközőből hajtogatott figurákat hagytak nekünk, hol hibiszkusz virágot, hol skorpiót de még egy fél folyosói életképet is kaptunk egy este. Összességében nagyon jól éreztük magunkat fantasztikus élmény volt látni a több ezer éves templomokat, piramisokat a múzeumokban őrzött kincseket. Nagyon köszönjük a szervezést a rugalmas hozzáállást és a sok csodás élményt mindenkinek ajánlani fogom Önöket és az útjaikat.

Andrea

Kedves Tímea!

Köszönjük ennek a fantasztikus egyiptomi utazásnak a szervezését! Mi a Hórusz nevű utazáson vettünk részt, amely 6 nap nílusi hajózást és 5 nap kairói tartózkodást jelentett. Művészettörténészként egy olyan egyiptomi utazáson szerettem volna részt venni, amely szinte az összes fontosabb ókori emléket érinti, így esett a választásom a Nílus Travelre éa azt kell mondanom, hogy nem bántam meg, hiszen minden a várakozásokon felül teljesült. Megelevenedtek előttem egykori tanulmányaim helysznei: Edfu, Luxor, Karnak, Abu Szimbel, a Királyok völgye, gizai piramisok és az egyik kedvencem Dendera temploma. A programok lebonyolítása nagyon gördülékenyen ment, annak ellenére, hogy a sorrenden változtatni kellett, annak érdekében, hogy mindent látni tudjunk. A helyi idegenvezetők nagyon kedvesek és felkészültek voltak, mindenben segítettek. Az egész út során szinte ketten vettünk részt külön kisbusszal, idegenvezetővel, sofőrrel. Kairóban annak ellenére, hogy ketten voltunk végig 3 programon is biztosított az iroda magyar nyelyvű idegenvezetést. A nílusi hajóút egy álom volt! Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az utat, egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak!

Dávid

Kedves Tímea, nagyon jól éreztük magunkat. Az utastájékoztatója professzionális volt – amit külön megköszönök. Köszönöm az élményt – ezt tényleg látni kellett. A kis csoport nagyon kellemes volt.

Klári

Kedves Iroda! Nagyon meg vagyok elégedve az úttal kapcsolatban. Nagyon köszönök mindent.

Zsuzsanna

Kedves Timea! Köszönjük érdeklődését, véleményünk szerint a szervezés, a lebonyolítás és az összeállított témák kiválóan illeszkedtek az igényeinkhez, mindent nagyon szépen köszönünk! Szívesen fogjuk ajánlani az önök szolgáltatásait baráti körben, ismerőseinknek. Mind az Idegenvezetők, mind a repülőtéren segítő személyzet maximálisan kielégítette az igényeinket, mindenben segítettek, sok éves utazási tapasztalataink alapján tényleg nagyon jónak tudjuk őket minősíteni. Velünk párhuzamosan több csoport is ugyanazt az utat járta be mint mi és azt kell hogy mondjuk a mi esetünkben sokkal jobb volt a kiszolgálás mint náluk! Az itt leírt véleményünket nyugodtan megoszthatja bármely olyan promóciós felületen amit jónak lát komolyan gondoltuk a leírtakat.

Ervin és Zsuzsanna

Kedves Tímea! Köszönjük az èrdeklődèst, nagyon jól èreztük magunkat. A kollégài mindenhol pontosan ott voltak ès próbáltak mindenben segìteni. Az utazás összessègèben csodàlatos volt, a szervezès nagyon flott. Köszönjük! Mindenkinek jó szìvvel ajánlom Önöket!

Anita

Kedves Timi! Szerencsésen visszaértünk, köszönjük szépen a hotel ajánlást, nagyon jó volt. Az ellátás remek volt, édesanyám sem betegedett meg, ami nagyon lényeges az Ő szempontjából. Tetszett a szálloda, szuper volt a partja, bár kicsit sok volt a kisgyermek, de ezt tudtuk is előre, így nem volt probléma, és segített az is, hogy sokat használtuk a felnőtt részét a szállodának. Ezen kívül még sok szuper programon is részt vettünk. Összességében véve minden jó volt, az idő is kellemes volt. A transzfert is köszönjük szépen. Ahogy minden évben, jövőre is menni fogunk és ezzel kapcsolatban majd keresni foglak.

Szilvi

Kedves Timea! Tegnap este megérkeztünk a hajóútról. Nagyon jól éreztük magunkat, tökéletes szervezés és idegenvezetés.

Albert és Edit

Kedves Tímea, felejthetetlen volt az utazás és tényleg örök élmény marad! Mindent láttunk ami régóta álmainkban szerepelt. Sokszor volt feszített a tempó és kevés időt töltöttünk néhány helyen de tisztában vagyok vele, hogy ez másként nem megy. A szervezéssel abszolút meg voltunk elégedve és Kareem is nagyon jó idegenvezető. A szállások rendben voltak, nyilván sokat olvastunk utána milyenek a szállások Egyiptomban ezért az elvárásaink sem voltak magasra helyezve, de az elvárásokhoz képest is meg voltunk elégedve. Mindezekkel együtt nagyszerű volt a szervezés, teljesen elégedettek vagyunk a munkájukkal és tényleg köszönünk mindent! Kívánok sok sikert a további munkájukhoz!

Bence

 Nagyon jol ereztuk magunkat az egyiptomi úton. Jövőbeli egyiptomi utazási terveinket szeretnénk is átbeszélni. 

Károly

Csodálatos utunk volt, most értünk haza! Nagyon szépen köszönjük a szervezést! 

András

Kedves Tímea! Nagyon köszönjük a 02.03-10. közötti Egyiptomi körutazás megszervezését. Kareem mindent megmutatott és mindenről gondoskodott, így biztonságban és jól érezték magukat a lányok. Rengeteg élmény szereztek, megismerték az ókori épületeket és történeteket, de az idegenvezetőn keresztül a mai emberek életéről is sok mindent megtudtak.
Köszönjük.

Zsuzsa

Kedves Timea! Csodálosan tüpontos szervezés, minden időre és tökéletesen müködött. A hajós utazás amin részt vettünk egyrészről nagyon informativ, de egyben pihentető is volt. A hajó kicsit régi volt és sajnos nem volt terasz a szobához, de a személyzet kedvessége és az étkezések választékos bősége ezt feledtette. Tényleg így képzeltem el egy nílusi utazást. Ilyen repülőtéri gondoskodásban még nem volt részünk.

András

Kedves Tímea!

Köszönjük az élményekben gazdag, felejthetetlen nyaralást.
Professzionálisan megszervezett körutazáson (Thot) vettünk részt, amely során megismerkedtünk Egyiptom, nevezetességeivel, amit, eddig csak a tévében láttunk. Köszönjük Karimnak, a helyi magyar nyelvű idegenvezetőnknek, aki végigkalauzolt minket Egyiptom történelmén Kairótól Luxorig.

Tamás

Kedves Tímea, Magam is terveztem, hogy írok Önnek és csapatának néhány mondat összefoglalót, így a kérés most gyorsítja az elhatározást. Úgy vélem mind a négyen meg voltunk elégedve az utazással, de inkább csak Orsi és a magam nevében foglalom össze a tapasztalatainkat, gondolom Béla is meg fogja tenni.
Az első és legfontosabb: a szolgáltatott tartalom, a szervezésben tetten érhető gondoskodás és figyelem meghaladta az előzetes várakozást, az egyenleg messzemenően pozitív és örömteli! Rendkívül fontos és jó érzést keltő volt az egész út során a helyi kísérők jelenléte, megbízhatósága és pontossága, melyre a tapasztalt mértékben nem is számítottunk. Mindegyik idegenvezetőnk -nyelvtől függetlenül-, valamint a sofőrök és a reptéri segítők a leglehetetlenebb időpontokban vagy feszített tempó mellett is barátságosan, mosolyogva és kedvünket keresve tették a dolgukat.
Nagyszerűek voltak a programok, pontos a szervezés és a kezelhető létszámú csoportoknak köszönhetően a problémás szituációk (pl: Kom Ombóban úgy 15-20 hajó egyidőben, ráadásul este) is megoldhatóak voltak. Kiváló volt minden fázisban az ellátásunk és döntően kiváló az elhelyezésünk. Gondolom nem én tárom fel a nagy titkot: a hajók némelyike, ha Monsieur Poirot-t személyesen nem is, de szülőanyját Agatha Christie-t valószínűleg már látta. Sajnos a gépház folyosón kapott szállásunkat a szellőzőrendszer leállíthatatlan zúgása és zörgése miatt nehéz lenne értékelni, de egy gyors éjszakai meetinget követően -mivel technikailag másnap sem lehetett megszüntetni a problémát- a hajó (éjjel már megismert) illetékes vezetője egy gyors felminősítéses szobacserével áthelyezett bennünket másik, mondhatni lakosztályba(!) melyért semmilyen módon nem volt hajlandó sem akkor, sem a check out-nál- térítést elfogadni!
Tapasztalat: a Grand Princess nevű hajón a 201-204 sorszámú kabinok reménytelenül zajosak, lehasználtak, azaz végletekig amortizálódtak és tartósan élhetetlenek. Ezeket célszerű lenne a magyar utasok részére letiltani, de emellett a management problémakezelése elegáns és nagyvonalú volt.
A Steigenberger Ashti és a Swiss Inn Pyramids Golf minden szempontból kifogástalanok. A személyzet és az ellátás ezekben és a hajón is tökéletes, minden igényt kielégítő volt. Külön köszönet illeti meg Charifát és Karimot a munkájukért, a részletekbe menő figyelmükért és nyitottságukért! Kérem, ha van mód rá, utólag is köszönje meg a nevünkben nekik mindezt és gratulálok Önnek is mert mindig jó érzést megbízható munkatársakkal együtt dolgozni!
Köszönet Önnek, a Nílus Travelnek és minden közreműködőnek, már eddig is ezt követően is a jó hírüket visszük mindenfelé! Van még néhány kihagyott látnivaló, remélhetőleg sor kerülhet még rájuk és újfent találkozhatunk!
Karim szavajárásával élve: „Isten hozott épségben mindannyiunkat Önöknél!” Köszönettel:

Zsolt

Kedves Tímea, Szuper volt az út, nagyon köszönünk mindent. Karim, a helyi idegenvezető egyszerűen fenomenális. 
Sok utast és még több elégedett vendéget kívánok Önöknek.

Erika

Kedves Palaga Tímea! Tegnap érkeztünk haza a Scarab I nevű programjukról, és csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni.
A helyi kísérő várt minket a reptéren, a csomagok megérkezéséig bőven volt időnk Orange kártyát vásárolni, azt az ottani emberek beüzemelték, az Önök képviselője ellenőrizte a működését is. Utazás a szállodába, ott volt egy kisebb fennakadás (van-e szoba minnégyünknek), majd egy-egy telefon és megkaptuk a szobánkat, és még vacsorára is maradt idő.
Másnaptól Sherifa közvetlensége, kitűnő magyar tudása és ismeretei nagyon széppé tették a napot és az amúgy is szenzációs látnivalók mellett. A programok sikeresek voltak, néhány fontos dologban sokat segített, adott jó tanácsokat. Kairó, és környéke látnivalónak kis szeletét (mert mindenhez sokkal több idő kellene) nagyon jó volt látni.
Luxorba érkezve volt egy kis „borulás” a programban, ami akkor (és utólag végig gondolva) is nagyon jó volt. Nem lendületből mentünk felfedezni a látnivalókat, hanem először a hajókabin elfoglalása, pihenés, ebéd, és csak délután jöttek a látnivalók, és a Nílus másik partja (Királyok völgye stb.) a következő napra maradt. Így frissen, pihenten tudtunk nekivágni. Itt Kareem tudása, előadása volt kiváló. A Nílus zsúfoltsága, az időbeni csúszás miatt a zsilipelést nem mindenki várta ki (jóval éjfél után került rá sor), de minden más ezt kárpótolta.
Az összes többi programról csak jókat tudok mondani. Külön élmény volt (tudom, ez abból adódott, hogy nem volt több utas), hogy csak velünk négyünkkel foglalkozott az idegenvezető, külön nekünk volt autó, motorcsónak. Kareem még azt is megszervezte, hogy a nem túl biztonságos, és nem túl tiszta és gyors konflis helyett mikrobusszal menjünk Edfuban a templomhoz.
A Galabaya parti is egy örök élmény marad, mint minden ebben a programban.
Mindannyiunk nevében köszönöm Önnek, és minden munkatársának, akik ilyen élményekkel teli utat szerveztek nekünk, a munkáját, és kívánok még nagyon sok hasonlóan elégedett és boldog utast. A kinti munkatársaknak, akikkel kapcsolatba kerültünk mi is megköszöntük, de tudom, hogy egy ilyen úthoz még sok ember háttér munkája is szükséges.

László

Kedves Tímea! Mi köszönjük a fantasztikus szervezést, köszönjük szépen Neked és mindenkinek aki részt vett abban hogy utunk ilyen fantasztikus legyen! Álmaink utazása volt, nagyon jól éreztük magunkat! A hajóval és a kis bulikat leszámítva az Arabellával is nagyon meg voltunk elégedve, a sok segítővel akit a cég delegált mellénk színtén nagyon meg voltunk elégedve és köszönjük szépen még egyszer ezt a sok segítséget! 

Georgina

Egy hete jöttünk haza és szeretném megköszönni a profi szervezést és mindent. Nagyon jól éreztük magunkat. Legközelebb is veled utazunk és ha tudom ajánlom másnak is!

Marci

„Kedves Tímea! Szeretnénk megköszönni ezt a csodálatos utazást. Nagyon jól éreztük magunkat minden percét átéltük, és mindenhová elvittek minket. Szinte amit Egyiptomból látni kellett azt mind láttuk. Színvonalas volt a program imádtuk az idegenvezetőt Kairóban. Hatalmas tudása volt a Kareemnek, és élvezetesen mondta el a történelmi eseményeket. Nagyon szép volt a hajóút is minden percét élveztük. És a végén a hurghadai nyaralás, amitől egy kicsit tartottam a szállodától, de azt is csak ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon tiszta volt nagyon odafigyeltek mindenre, színvonalas választékos ételek, mindig más és más. Kicsit sokat kellett gyalogolni a tengerpartra de kárpótolt a szép kilátás azok a csodálatos fák és maga a tenger, a tengernek az élővilága, a korallzátony hát az meg egyenesen mesés volt. Összefoglalva Ön egy különleges utat szervezett meg, élveztük minden pillanatát nem hiába vártunk rá két évet. Köszönjük szépen!

Izabella

Csodálatos élményben volt részünk az elmúlt 11 napban, végiglátogattunk Egyiptom legfőbb nevezetességeit, úgymint Piramisok (Dzsószer, Gíza), Szfinx, Egyiptomi Múzeum, Mohamed Ali mecset, Ízisz istennő temploma, Abu Simbel-i sziklatemplomok, Hórusz temploma, Karnaki templom, Dandarai templom, Királyok Völgye, Hatsepszut temploma, Habu templomegyüttes. Jártunk Kairóban, Asszuánban, Kom Ombóban, Edfun, Luxorban és Hurghadán, utaztunk repülőn, hajón, buszon, motorcsónakon, konflison, jeepen, tevén. Nem tudom szavakba önteni az érzést! 🙏❣️ Köszönet az élvezetes idegenvezetésért Hisham Sweed! 💞 Elismerés a hibátlan szervezésért Tímea Palaga Nílus Travel. 🥰😉

Zsuzsanna és családja

Köszönjük szépen a rengeteg élményt, már most visszavágyunk! 🤗 A továbbiakhoz a legjobbakat kívánjuk, szerintünk találkozunk még… 😉

Lili és Andi

Kedves Tímea! Szeretném megköszönni, minden egyes percét ennek az utazásnak. Általad sikerült elérnem az álmom. Hálás vagyok, hogy ott lehettem. Köszönöm 🤗

Attila

,Nagyon meg voltunk elégedve Mohamed idegenvezetésével! Profi, és odafigyelt mindenre! 🙏🏻👌🏻 Ennyire segítőkész emberrel ritkán találkoztam! Mindenben segített bennünket. Voltunk már pár helyen a világban, kaptunk magyar idegenvezetőket, de meg sem közelítették! 👏🏻👏🏻👏🏻 Örülünk hogy őt kaptuk! Szerintem nagyban hozzájárult ahhoz hogy ennyire jólérezzük magunkat!😁🙏🏻 Ajánlani fogom másoknak is az irodádat! De van egy hely ahová nem jutottunk el és szerettünk volna, így elképzelhető még egy út Egyiptomba👍🏻🙏🏻

István

Kedves Tímea! Egy csodálatos hetet töltöttünk a Premier Le Reve szállodában. A szálloda és környezete kifogástalan, mese szép, tiszta, modern, óriásiak a szobái. A személyzet azt sem tudta hol járjon a kegyeinkben. Az étel választék szinte „túlzóan” sok és ízletes. A gluténérzékeny lányunknak külön sütöttek, főztek bármit amit kértünk (külön foglalkozott vele egy szakács). Csak ajánlani tudjuk maximálisan!!!

István

Kedves Tímea, nagyon jól éreztük magunkat a Makadi Spa-ban. Gyönyörű a szálloda és környéke. Az ételek nagyon finomak voltak. Sokféle étel közül lehetett választani és egész nap kiszolgáltak minket a medence és a tengerpart körül.
A kiránduláson is minden rendben volt gyönyörű helyen voltunk. Sajnos kevés volt az idő amit kint voltunk, de legközelebb biztos hogy hosszabb időre térünk vissza.

Bea

Szia! Fogadd szeretettel ezt a kis összeállítást hálánk jeléül!

Zsolt, Tímea és Noel

Kedves Tímea!

Nagyon köszönjük érdeklődését. Csodálatos utazáson vagyunk túl. Mindennel meg voltunk elégedve. A Sunrise Royal szálloda és az ellátás szuper volt. Kívánunk Önöknek sok-sok elégedett utazót !

Andrea

Kedves Tímea!

köszönjük a szervezést, jól éreztük magunkat. Egy picit rontotta az összeképet, hogy már pénteken napszúrást kaptam, minden ellenkező igyekezetemmel ellenére, utána pedig jól megfáztam, így tulajdonképpen a második felét a nyaralásnak betegen töltöttem. És hát persze szereztünk (meg vittünk is) gyógyszereket, miegymást, de azért ez mégiscsak rányomta a bélyegét a dologra :(( kirándulni sem tudtunk menni emiatt sehova.

Az Albatros Palace Sharm hotel tetszett, a személyzet kiváló, és a tenger valami csodás. Tetszett, hogy pancsolni is lehetett, legalábbis dagálykor, de a mólón túli részek gyönyörűek voltak. Tetszett a wifi, tetszett, hogy mindenhol legalább babkávéból készült a kávé, és a concerto bárban egész jól is főzték. A koktélokat gyorsan megtanulta mixer, hogy hogyan szeretjük, és ez sokat javított a hangulatunkon :))

Ami nem tetszett, és jó eséllyel emiatt nem hiszem, hogy ezt a hotel választjuk megint, az a konyha. A Citadellel (amikor még Azur volt) vagy Tropitel Sahl Hasheesh-al összevetve ez nagyon szegényes és hát nem is valami finom volt. Itt fordult elő először velünk, hogy kb. ötödik este már nem találtunk olyat, ami meg akartunk volna enni, így én például hideget vacsoráztam…

A ti munkátokat ez persze sehol minősíti, azzal nem volt gond, minden a tervek szerint ment, sőt hazafelé a gép még hamarabb is lerakott minket 🙂

Köszönünk mindent,

Imre

Kedves Tímea!

Nagyon-nagyon köszönjük és hálásak vagyunk azért, ahogyan megszervezték az utazásunkat. Minden tökéletes volt, igazán profi munka! Elismerésünk érte! Régi álmunk vált valóra, hogy eljuthattunk Egyiptomba. Nem tudok rangsorolni a látottak között, minden látnivaló maga volt a csoda és minden fantasztikusan megvolt szervezve. Szeretném megköszönni az idegenvezetőnknek, Karemnek a munkáját is, akinek élvezet volt hallgatni a magyarázatait.

Talán Hurghadában a Seagull Beach Resort szálloda helyett inkább egy 5*-os szállodát kellett volna választani, itt az egyetlen kivetni való a szobáink tisztasága volt.

Én is örülök, hogy személyesen is megismerkedtünk! Ha úgy hozza az élet és eljutunk még egyszer Egyiptomba, csak Önt és a Nílus Travelt fogom keresni!😊

Minden jót kívánok Önöknek és még egyszer köszönünk mindent!

Edina

Kedves Tímea!

Először is nagyon örülök hogy Önök által utazhattunk, mindenben nagyon készséges, segítőkész és kedves volt (így jöhetett létre hogy barátaink is velünk tudtak utazni Önök által). A nyaralás nagyon jól sikerült, nagyon jól éreztük magunkat, igazi élményekkel és kikapcsolódva tértünk haza. Minden simán ment. A Grand Water World Makadi szálloda szerintem nagyon jó, minden igényünket kielégítette. A szálloda, a kert, a part nagyon szép, a szobák hatalmasak, az ellátás is kifogástalan volt. A személyzet sem volt tolakodó, kedvesek, segítőkészek voltak. A tenger ideális, van homokos, lassan mélyülő része kis korallokkal és bentebb mélyebb, gyönyörű korallos részt is. Sokat sznorlekeztünk, de voltunk quadozni, „banánozni” és hajóval is kirándultunk. Egyetlen pici negatívum talán, hogy más szállodákkal ellentétben itt a parton nem lehetett ebédelni (hamburger, hot-dog …), csak a part közeli első étteremben, ahol kicsit mintha nem fogadtak volna szívesen, olyan érzésünk volt. De persze ez nem zavart minket, ha éhesek voltunk, besétáltunk a központi éttermekbe 🙂

Szóval összességében minden szuper volt, ha legközelebb ismét Egyiptomot válasszuk, biztosan Önöket fogjuk felkeresni! 🙂

István

Kedves Tímea!

Amiért mentünk az Kairó és Luxor látnivalói. Sok helyen voltunk, jól elfáradtunk, kellett 1-2 nap mire feldogoztuk ezt a sok új információt. 😄 Az irodával és az idegenvezetővel is meg voltunk elégedve. Köszönöm, hogy utazásunk során bármi kérdés felmerült, rögtön válaszoltál. Az nem titok, hogy az ételek (fűszerezettség) és az arabok mentalitása nem varázsolt el minket. Folyamatosan úgy éreztem, hogy tolakodóak és lenyúlnák az ember minden vagyonát. Sajnos sikerült vennünk 1-2 bóvli dolgot is. Összességében jól éreztünk magunkat, köszönünk mindent! Továbbiakban sok sikert és sok utast kívánunk nektek!😊

Andrea

Elègedettek voltunk az irodával, dolgozóival. A megbeszèltek szerint zajlott minden. Kirándulásaink során idegenvezetőnk is szuper volt.

Andrea

Szuper szervezés, tartalmas, színes programok. Jó szívvel ajánlom.

Stella

Nagyon szépen köszönünk mindent, nagyon jól éreztük magunkat! Szuper volt a társaság, a programok, tele vagyunk élményekkel. 🥰

Andi

Kedves Mindenki! Köszönöm hogy veletek tölthettem ezt a gyönyörű hetet, kalandok, izgalmak, szépségek, kedves Útitársak, barátok!!! Köszönöm Nílus Travel! Egyiptom, amikor először voltam elbűvölt, most a Nílus Travel szervezésében újra éltem és újra gazdagodtam élményekkel. Egyiptom szépségei, tradíciók, Királyok völgye, sivatag Hurgadába, jeep , quad amit én vezethettem a sivatagban😀. Szenzációs élmény!!! Kitünő, megbízható szervezés, azonnali segítség amikor kell! Rugalmasság, biztonság és sok-sok élmény!!! A hastánc tábor Egyiptomba különösen izgalmas volt, hiszen helyben tudtuk megélni a táncot: forróság, tevék, sivatag, Vörös tenger, Beduin falu, Piramisok, Szfinx… Szeretettel ajánlom a Nílus Travelt mindenkinek!
Timi köszönöm az életreszóló élményeket!!!

Brigitta

Csodás 10 napot töltöttünk Egyiptomba a Nílus Travellal elmondanni nem lehet az élményt mindenkinek ajánlom köszönjük Timea Palaga🙂 köszönjük a szervezést 🙂”

Ildikó

” Felejthetetlen 1 hetet töltöttünk a Nílus Travel szervezésében Egyiptomban. Jártunk Kairóban a Múzeumban a Piramisoknál, a Saladin Citadell-nél, láttuk a Khan el-Khalili bazárt, voltunk a Kopt negyedben, Memphiszben, Saqaraban, Asszuánban ahonnan kis csónakra szállva jutottunk el Philae szigetére, az asszuáni botanikus kertbe és a núbiai faluba is.
Ezek után 3 éjszakára a Blue Shadow ll nílusi hajó lett a szállásunk, és mielőtt elindultunk Luxor felé a hatalmas úszó szállodával, hajnali indulással busszal még meg tudtuk nézni Abu Simbel templomát. Miután visszaérkeztünk a hajó elindult, pár órás utazás után először Kom Ombo -ban, estére pedig Edfuban kötöttünk ki. Az Edfu-i Hórusz templomhoz másnap reggel konflisokkal jutottunk el. Utána egész napos hajókázás következett Luxorig, pihenéssel, napozással, bámészkodással. A napot a gyönyörűen kivilágított luxori templom megtekintésével zártuk. Utolsó napot nagyon korán kezdtük egy hőlégballonban Luxor felett, a sikeres landolás után egy rögtönzött bulit rendezett nekünk a ballon személyzete. Az utolsó nap sűrű programjába a Kolosszusok, a Hatsepszut templom a Királyok Völgye és a Karnaki templom fért. Az utolsó éjszakát még egy luxori szállodában töltöttük. Jókat ettünk és ittunk ebben a 7 napban, a hajón mindekét este volt zene – tánc, rengeteg mindent láttunk, jól elfáradtunk, de megérte! 😊 Köszönjük a szervezést Nektek, és egyiptomi partnereiteknek is, és köszönjük Kareem Eid -nek a vezetést, az információkat az ókori és a jelenkori egyiptomi életről.😊”

Gabriella

Kedves Timi, kedves Nílus Travel csapat! Szeretném mérhetetlen hálámat és elégedettségemet kifejezni Nektek a majdnem 2 hetes Egyiptomi körutazásunk megszervezése iránt. A Ti segítségetekkel megvalósíthattam Édesanyám számára a nílusi hajóútról szóló álmát de a vártnál sokkal-sokkal többet kaptunk! Meghallgatva minden kérésünket, megválaszolva minden kérdésünket tettétek felejthetetlenné ezt az anya-lánya utazásunkat. Külön köszönet az idegenvezetőnkért, akinél kívánni se tudtunk volna jobbat! Külön köszönet neked Timi, az egyedi és figyelmes meglepetésekért, amivel mégboldogabbá tetted Édesanyám születésnapját. Örök, életreszóló élményt kaptunk Tőletek! Üdvözlettel, Vivien

Vivien

Szívből ajánlom minden utazónak a Nílus Travelt! Kedves, segítőkész ügyintézés, részletes programosmertetés. Egyéni kívánságok figyelembevételére is volt lehetőségünk. Mi tökéletesen meg voltunk elégedve mindennel. Tímea Palaga 💖🤗örök hálám neked.

Andrea

Az irodával történő utazások minden igényemet kielégítették. Precíz szervezés, pontos tájékoztatás, és figyelmesség jellemzi mind a hazai, mind az egyiptomi szervezőket, partnereket. A különleges utazásokat kedvelőknek, és az Egyiptomot a valós misztikus szépségében megismerni vágyóknak szívből ajánlom a Nílus Travel irodát.

Mónika

Timi csodálatos nő! Együtt él, lélegzik az utasaival! Nekünk 2x is szervezett utazást Egyiptomba és mindkét alkalommal szuper volt!! Csak ajánlani tudom.

Szilvia

Szerencsés választás volt a Nilus Travellel megszerveztetni az egyiptomi körutazást! Cairó-piramisok (Giza, Szakkara) Kopt negyed, Nemzeti muzeum, Asszuán-Abu Simbel-Edfu-Komombo-nubiai falu-Luxor-Hurgada. Idegen vezetönk rengeteg plusz programot szervezett(Aszuáni gát,arab kertvendéglő stb. Köszönjük a Nilus Travel lelkes csapatának a bakancslistás utazást !!!

Sándor

Már két egyiptomi túrán vagyok túl Timivel és mindkettő professzionálisan volt szervezve. A szállások különlegesek voltak és kényelmesek. Ár/érték arányban, szerintem tökéletesek voltak. A két kedvencem az asszuáni bungalló hotel és a legutóbbi kairói szálloda, aminek a tetőteraszáról csudaszép kilátás nyílt a piramisokra és természetesen az imádni való kairói zűrzavarra, a személyzet pedig nagyon kedves.
A szokásos programok mellé mindig került valami apró meglepi. Volt hogy a Szfinx lábainál ebédeltünk, vagy Alexandriaban egy tengerparti étteremben ettünk friss tengeri herkentyűket, vagy Siwaban néztünk sivatagi naplementét.
Timi láthatóan minden úton igyekezett a lehető legtöbbet megmutatni Egyiptomból. A programokon keresztül nem csak Egyiptom hihetetlen történelmét ismerhettük meg, de a hétköznapi életet is láthattuk, azt hogy a mai Egyiptom lakói hogyan élik, a többnyire nem könnyű életüket.
A transzferek kényelmes kisbuszokkal és jó sofőrökkel voltak, ami utóbbi egyáltalán nem mellékes Egyiptomban.
A magyar nyelvű idegen vezetők nagyon kedvesek es felkészültek voltak.
Legközelebb is, ami remélhetőleg már ebben az évben lesz, a Nílus Travellel megyek. 🙂👍

Tündi

Nagyon profi, alapos, mindenre kiterjedő szervezést kaptunk az utazásunkra. A tulajdonos, Tímea személyesen foglalkozott velünk, így VIP utasnak érezhettük magunkat, amit hálásan köszönünk neki! Nagyon megnyugtató, hogy olyantól kapunk segítséget aki valóban járt azokban a hotelekben és helyeken, amiket kinéztünk, így személyes tapasztalata alapján tud segíteni a választásban. Szeretettel ajánlom a Nílus Travelt, 5 csillagos mindenben!

Szidónia

Többször utaztam már a Nílus Travel-lel, de arra is számtalan példa volt, hogy csak repülőjegyet foglaltam náluk. A végtelenségig korrektek, kedvesek, szinte bármikor azonnal elérhetőek. Sajnos nem egyszer volt, hogy valamelyik repülőtársaság módosított a járatain, nekik fél óra alatt sikerült megoldani mindent, és áthidalni a problémát. Évek óta utazok velük, és ezután sem bíznám másra a szervezést.

Zsuzsi

Kedves Tímea! Ezúton szeretném megköszönni a februári utunkat. Voltak bennem kételyek, hogy későbbre kellene halasztani, amikor többen leszünk és kaphatunk magyar asszisztenciát, de most már örülök, hogy elmentünk az adott időben. Nem tudom más utazási iroda kit alkalmaz idegenvezetőként, de az Önöké rendkívüli. Hazaérve azt tudom mondani, hogy, ha más nem is történt volna odakinn, csak Hishamot megismerjük, már megérte! Sajnos az Aszuán-Luxor vonalon angol asszisztenciánk volt, ami kicsit visszavett a lelkesedésünkből, mert rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul bennünk, de az úr,  Achmed, szintén rendkívüli. Ő mindent megtett értünk, amit csak lehetett. Ezúton kívánok önnek vírusmentes, napsütötte sok sok út lehetőséget a gyönyörűséges Egyiptomba. Ha mással nem is, de Egyiptom iránti szerelemmel megfertőződtünk.

Tünde

„Tisztelt Nílus Travel, Kedves Tímea ! Mi négyen, két 15 éves gyerekünkkel vettünk részt az Önök által szervezett „ SCARAB 1 ” útjukon. Hosszas keresgélés után döntöttünk az Önök irodája mellet és nem bántuk meg. Jó választásnak bizonyult a kairói 5 *-os szállás, sokkal, de sokkal jobb , mint a 4*-os . Ottlétünk alatt minden szuperül szervezett volt, Kairóban 12-en voltunk, a hajóúton 6-an. Az előttünk járók által sokat dicsért HISHAM volt az idegenvezetőnk végig az 1 hét alatt. Ő fantasztikus ember, gyönyörűen beszél magyarul (bár Kairóban tanult ) és hihetetlenül szereti Egyiptomot. Nagyon élvezetesen magyarázott, a két serdülő gyerekünket mindig lekötötte a lelkes magyarázata , felkészültsége. Bárhová mentünk , ott várt a kisbusz, konflis, motorcsónak, felukka, mikor mire volt szükségünk. Hisham mindent leszervezett, mire odaértünk. A gyerekeink igazi Egyiptom rajongók lettek , köszönet érte ! Egyetlen dologra jó lett volna felhívni a figyelmünket, mégpedig arra, hogy a diákigazolványt feltétlen vigye magával, akinek van. Mi nagyon sokat spórolhattunk volna a belépőjegyeken,  ha ezt tudjuk. Összességében egy csodaszép, gazdag utat mondhatunk magunkénak, a gyerekeink sokszor kérdezik, hogy mikor megyünk vissza. Reméljük, lesz még rá lehetőségünk! Önöknek további jó munkát és sok Egyiptom rajongót kívánok!”

Zsuzsanna

„Köszönjük az utazás lehetőségét. Szuper jó élményekkel tértünk haza. Köszönöm, hogy kijött a reptérre a későn érkezett repjegyekkel kapcsolatban (megnyugtató volt). Összegezve: Élveztük az egészet. Érdekes volt. Élménydús volt. Kalandos volt. Köszönjük a munkáját.”

Ágnes

„Kedves Palaga Tímea! Köszönünk minden szervezést az úttal kapcsolatban. Remekül éreztük magunkat. Nagyon jó volt az angol nyelvű idegenvezetőnk.”

Gabriella

„Kedves Tímea! Minden nagyon rendben volt, köszönjük szépen, szerencsésen hazaérkeztünk és csodás élményekkel lettünk gazdagabbak! 🙂 Egyiptom mesés, reméljük, hogy még visszatérünk.”

Barbara

„Kedves Tímea! Nagyon jól éreztük magunkat Egyiptomban, és a Hishan Sweeds által, a történelmi és kulturális ismeretek felelevenítéssel és annak gazdag kiegészítésével, magyarázatával, felejthetetlen és tartalmas idegenvezetésben volt részünk. Szeretettel gondolunk vissza a csodás élményekre, amelyeket most a karácsonyfa alá helyezzük jókívánságainkkal együtt! Nagyon szépen köszönjük, és bárkinek lehet ajánlani ez utat a programmal együtt!”

János és Gizella

„November 15-én érkeztünk haza SCARAB I körutazásunkról Az utazás tökéletes volt, ragyogóan megszervezett, gördülékeny volt minden. A kairói program, a hajózás a Níluson, a luxori programok, az asszuáni látnivalók mind-mind nagyon nagy élményt jelentettek nekünk. Egyiptom gyönyörű és lenyűgöző! Régi álmunk-vágyunk vált valóra ezzel az utazással, és nagyon szerencsésnek tudhatjuk magunkat, hogy a Níilus Travellel utazhattunk, és a 4 fős csapatunkhoz idegenvezetőként Hisham Sweedet kaphattuk. Az ő személye garantálta a kellemes utazást, a mindenre kiterjedő pontos és részletes felvilágosításokat, a baráti beszélgetéseket. a családias hangulatot, szóval nagyon sok élménnyel gazdagodva, elégedetten térhettünk haza.
Legközelebb is Önökkel fogunk utazni!”

Györgyi és Zsóka

” Nagyon élménydús és színes volt. Mindennel meg voltunk elégedve.”

Dorottya

” Tökéletes választás volt az idegenvezető személye Hisham Sweed. Tökéletes volt. Azt kaptam amit ígértek és elvártam. Köszönöm! „

Zoltán

” Régi álmom volt Egyiptomot látni. Hazatértem után mindenki azt kérdezte, hogy megkaptam-e mindazt, amire vágytam? Ez így igaz! De az ember telhetetlen, akad még bőven látnivaló Egyiptomban, amit szívesen megnéznék. Én eredetileg egy hosszabb nílusi hajóútra vágytam, de ez a program így is fantasztikus volt. Egyben megértem Önt, Tímea, hogy Egyiptom szerelmese. Nekem csak régi-régi vágyam volt megnézni Egyiptomot, de szerelem lett belőle. Köszönöm. „

Zsuzsanna

„Köszönünk mindent.”

Norbert

” Nagyon jó volt, jól éreztük magunkat. „

Mária

„A szállodák minősége és színvonala, a programok sokszínűsége, a transzfer mind-mind dicséretet érdemel. Külön kiemelném az idegenvezetést, és Sherifa Kamelt, aki végtelen kedvességével, közvetlenségével, és az irigylésre méltó magyar tudásával hozzátett az amúgy is fantasztikus utazáshoz. A szabadon választható programok (a szakkarai kirándulás és a delfinekkel úszás) a lehető legjobb döntés volt számunkra, mindenkinek csak ajánlani tudjuk! Köszönjük a felejthetetlen élményt! Következő utazásunk alkalmával biztosan nem hagyjuk ki Alexandriát és Aswant sem!”

Márta

„Szeretném megköszönni a szuper és gördülékeny szervezést, a csodás utat amiben részünk lehetett. Végig nagyon jól éreztük magunkat. Fantasztikusan jó volt ez a kis csoportos utazás. Megmaradt a szabadság, kötetlenség érzése, a szervezéssel járó gondok nélkül. Ha az ott látott csodákhoz picit több történelmet, mesét, évszámot kaptunk volna magyarul érthetően, arra nem is találnék szavakat, hogy miben lett volna részünk.

Timi

„Kedves Tímea, szeretném megköszönni a munkáját és segítségét, és gratulálni a nagyon komoly profi szervezéshez. Minden óramű precizitással működött, aggodalmaim alaptalanok voltak, ahogy ön előre megjósolta. (Két megjegyzés: a kairói szálloda volt kevésbé szerencsés, mert jó helyen fekszik, de a közeli felüljáró egész éjjel bonyolította a forgalmat, és nem nagyon lehetett pihenni, a másik: Asszuanban az új gátat szívesen megnéztem volna, de lehet, hogy az fizetős program). Az egyiptomi munkatársak kiválóan felkészültek és készségesek voltak, elismerés illeti a munkájukat. Remek út volt, még egyszer köszönöm a segítségét.”

Csaba

„Készséges ügyintézés mellett a legjobb ajánlatot itt találtuk.”

Eszter

„Zsúfolt program Kairóban és a hajóúton, amit sikerült a szervezőknek maradéktalanul lebonyolítani. A magyar nyelvű idegenvezető külön dícséretet érdemel segítőkészségéért.”

György

„Remek volt a Radisson szálloda és az ellátás is. Minden elvásárunknak megfelelt.”

Éva

„Október 4 -én érkeztünk haza a Nílus Travel által szervezett 11 napos egyiptomi körutazásról. Az utazási iroda szervezésével teljes mértékben meg voltunk elégedve. Célunk az volt, hogy minden ókori emlékművet megnézzünk, ami csak az időnkbe belefér és ez meg is valósult. Átszeltük egész Egyiptomot, Kairó-Asszuán-Komombó-Edfu- Luxor és végül a tengerparton pihentük ki a túra fáradalmait. Szállások tekintetében senki ne számítson az Európában megszokott csillagok színvonalára, de mindenképpen érdemes az 5 csillagos szállást választani. Persze aki csak luxus körülmények között szeretne koktélozgatni és napozni a tengerparton, az ne válassza ezt a típusú utat. Kairóban a La Méridien Pyramids hotel szobái hagytak kívánnivalót maguk után, de minden más rendben volt, a hajók esetében is a szobák voltak a szűk keresztmetszet, de mi csak alvásra használtuk, időnket az utazás közben inkább a hajó fedélzetén töltöttük a medencében vagy napágyon csodálva a Nílus szépségét. Tengerparti szállás esetén ajánlott hotel a Mövenpick Resort Soma Bay valóban egy európai színvonalú hotel. A tengerparton senki ne hagyja ki az Utópia szigetre való látogatást, mert megéri. A magyar nyelvű idegenvezetőnk Sweed Hisham száz százalékosan kitett magáért, nem csak az idegenvezetésben de mit ember is egy nagyon jó beszélgető partner, akitől sok mindent megtudtunk az egyiptomi életről, vallásról stb. Az alacsony bérek és nagy szegénység miatt mindenki számoljon azzal, hogy a borravaló elvárt még az ingyenes mosdó használat esetében is 5-10 EGP (az idegenvezető esetében ne fukarkodjunk a borravaló tekintetében). Összességében egy szuper utazás volt, megfelelő szervezéssel és tökéletes idegenvezetéssel. Akit érdekelnek az egyiptomi ókor kincsei annak csak ajánlani tudom.”

Attila

„A THOT 5*-os csomagját választottuk, mely 10 éj, 11 napot foglalt magában (2019.09.24.-2019.10.04.).
Szervezés: A szervezés tökéletes volt, minden gördülékenyen ment. Kairóban a bazárlátogatás sajnos kimaradt, de ettől eltekintve minden a programleírásnak megfelelően zajlott. Mindenhová idegenvezetővel és saját kisbusszal utaztunk, így semmivel nem kellett foglalkoznunk csak élvezni a nyaralást. A magyarul beszélő idegenvezetőnket név szerint is ki kell emeljem, mert nagyban emelte az utazás hangulatát és színvonalát. Hisham egy végtelenül közvetlen, kedves, pozitív személy; nyitott a beszélgetésekre a programokon kívül is; az egész utazás már-már baráti hangulatban zajlott 🙂
Szállodák: Kairó (3 éjszaka) – Le Meridien Pyramids 5* Nílusi hajóút (3 éjszaka): M/S Nile Dolphin 5* Hurghada/Safaga (4 éjszaka): Mövenpick Resort Soma Bay 5* Sajnos az egyiptomi szállodák besorolása nem tükrözi az európai rendszert, de ezt tudtuk előre. Amennyiben megtehetjük, válasszuk inkább az 5 csillagos csomagot. A kairói Le Meridien közös részei megfelelőek voltak. A szobák kicsit lelakottak, viszont az ételek nagyon finomak és a választék is nagyon jó. Sajnos a hajókabinok tisztasága nem megfelelő, a szállodai besorolás magyarországi viszonylatban 2-3 csillagos lenne maximum. Mivel úgyis a hajó fedélzetén voltunk állandóan és a gyönyörű tájat csodáltuk, ezért nem zavart annyira. Végezetül a tengerparti nyaralás rész: Mövenpick Resort Soma Bay. Ez a szálloda tényleg hozza az európai 4-5 csillagos színvonalat. Tágas, tiszta szobák, igényes közös részek, medencék és tengerpart. Bőséges választék az étteremben, változatos ételek, grill sarok, fagyi, koktélok stb. Összességében egy felejthetetlen nyaralás volt, rengeteg élménnyel tértünk haza! Köszönjük!”

József

„Kedves Tímea! Nagyon szépen köszönjük a segítséget, minden tökéletes volt! Felejthetetlen nyaralás volt! Jövőre is Önöket választjuk!”

Krisztina

„Kairoban a Le Meridien egy régebbi építésű, a budapesti Mariott szállodával egyenértékű (ráadásul a medencéből láttuk a piramisokat), kitűnő konyhával, végtelen választékkal és nemes eleganciával. A hajó is egy régebbi kiadású, de tiszta, minden igénynek megfelelő szobákkal, a konyhája változatos és finom; a személyzet kedves, készséges. A Titanic Beach Hurghadában minden képzeletet felülmúl, egy kis város önmagában. Folyamatos programok a szállodán belül; saját csúszdapark; saját móló; a tenger élővilága változatos. Két idegenvezetőnk volt; mindkettő jól beszélt magyarul; sok információt átadtak; lelkesek voltak és figyeltek ránk. Mindig volt velünk sofőr, és két idegenvezető vagy kísérő, biztonságban éreztük magunkat. A idegenvezetők a kötelező vállalásukon túl nem tesznek hozzá az élményekhez; a komfortérzetünkhöz. Belefér még idő szabadon nézelődni, árnyékban értekezni, innivalót hol vegyünk, WC rendszeresen, itt mik a szokások, itt mit érdemes… szerintünk az európai emberek mások valószínű ebből a szempontból. Néhány észrevétel talán: Hat napon keresztül homok, kő, oszlopok, hieroglifák, forróság, ugrálás évezredek között… kell hozzá elköteleződés; lehet h pici más jellegű program valtozatosabbá tehetné, pl krokodilmúzeum, vagy Kairo mai modern részének meglátogatása. Egyiptomban azt kapja a külföldi amiért előre fizet, ez az ország ilyen, tudomásul vettük:) Egyiptomot azért választottuk úticélnak, hogy lássuk a híres történelmi nevezetességeket és egybekössük egy tengerparti nyaralással. Az utazas tökéletesen megfelelt a várakozasainknak, életre szóló élmény volt gyermeknek, felnőttnek egyaránt.”

Regina

„Ez az út egy tökéletesen szervezett, mondhatni hibátlan út volt. A program, az összehangoltság, a kintiek pontossága, a szállodák és hajó magas színvonala, az idegenvezetők – csak pozitívan tudok nyilatkozni. Hasonlóan a fakultatív programokról is csak felsőfokon beszélhetek. Nagyon köszönöm a hatalmas élményt, biztosan keresem még irodájukat!! KÖSZÖNÖM!”

Ervin János

„A látnivalók fantasztikusak, a szállodák minősége megfelelő (sőt…), a nyomulós kereskedőket nekem nehéz volt megszokni!

András

„Minden nagyon gördülékenyen ment, nagyon elégedettek vagyunk a szervezéssel.”

Viktória