Hastánc- és élménytábor Egyiptomban

2024.11.12. – 2024.11.19.

8 nap/ 7 éj

Szépség, magabiztosság, titokzatosság… a tánc, amely gyógyít, feltölt, életre kelti Benned a Nőt: a csípőd ringását, a karjaid lágyságát, a szemeid csillogását. 

A hastánc szó hallatán a legtöbb embernek a szórakoztató, izgalmas és érzéki tánc jut eszébe, de Te már tudod, hogy valójában sokkal több ennél: benne van minden, ami Nő. A szépség, a magabiztosság, a titokzatosság, de ott van benne a lehetőség a fejlődésre, a tanulásra és az önkifejezésre is. Gyökere sok ezer évvel korábbra, az ókori Egyiptomba nyúlik vissza, ahol a nők templomokban lejtették és tanították a gyógyító, beavató, szent termékenységi táncukat.

A női testre íródott mozdulatok, a fülbemászó keleti zene segíthetnek, hogy a stresszes, minden téren erőt és kitartást igénylő hétköznapokban a Nők visszataláljanak magukhoz, kikapcsolódjanak, erőt merítsenek és könnyednek érezzék magukat.

aki a táncos és önismereti kurzusokat tartja…

Palaga Mónika vagyok, a Hétfátyol Tánciskola alapítója és vezetője.

A hastánccal való megismerkedésem első pillanatában úgy éreztem, hogy erre minden nőnek szüksége van, így 2003-ban megnyitottam a Hétfátyol Orientális Tánciskola kapuit.

21 éve foglalkozom az orientális tánc oktatásával mestertanárként. Tanulmányaimat Budapesten kezdtem, megtanultam az alapokat, a technikákat és az elméletet és bár a szorgalmamnak köszönhetően eredményesen szerepeltem a hazai versenyeken,

a nagy áttörés, a rá- és beleérzés Egyiptomban ért utol.

Az ottani mestertanárok titkai, az igazi helyi tánctechnikák és maga az ország semmi máshoz nem hasonlítható varázsa hozta el az áttörést. A mozdulataim megteltek élettel és történetekkel és az addigi mozgásformából hirtelen egy igazi önkifejező tánc lett.

Vallom és magam is tapasztaltam, hogy a hastánc különleges mozdulatai nem csak a testet mozdítják meg. Szembesítenek önmagunkkal, felfedik az erősségeinket és megmutatják, hogy hol és miben tudunk még tovább fejlődni. Az évek alatt sok nő csodás külső és belső átalakulásának és önmagára találásának voltam tanúja és kísérője.

A nőiesség minden Nőben benne van és a hastánc által megjobban előhozható, kiemelhető és finomítható.
Maga a tánc rendkívül színes, ezért is találhatja meg mindenki meg a saját stílusát és zenéjét.

Ez a küldetésem, ebben segíteni Neked is …

miért ajánlom ezt a programot…

Tánc közben a fókusz a legnőiesebb „területünkön”, a csípőnkön van, ami így a mozdulatok által extra energiát kap. Ez a figyelem, ez a befelé figyelés visszavezet minket az eredendő szépségünkhöz és felébreszti a szunnyadó, félénk vagy sérült női erőnket. Átalakít kívül és belül, magabiztosabbá, nőiesebbé válhatunk általa nem csak a tánc közben, hanem azon túl is. 

Azt adja, amire valójában minden Nő vágyik, finomabb mozdulatokat, királynői tartást, felszabadultságot a mindennapokban és egyfajta megerősítést önmagunkban.

Tarts velem ezen a mesés utazáson, ahol haladó táncosként

új lépésekkel és mozdulatokkal frissítheted a meglévő alapokat

egy-egy mini koreográfia segítségével rendszerezheted az egyiptomi tánc stílusokat

látványos kombinációkkal bővítheted a fátyoltechnikádat

elmélyítheted a ritmuselméletedet

” A mozdulataink olyanok, mint egy kézírás, egy valóságos képet mutatnak rólunk. Megmutatják az erősségeinket, hogy mennyire vagyunk harmóniában, de felfedik az elakadásokat és a gátakat is. Ezt segítve, a táncos foglalkozásokon túl érinteni fogunk olyan témákat is, ami segíti az önismereti munkát, az érzelmek megélését kifejezését a táncban és a mindennapokban, a kapcsolódást önmagadhoz. „

Hogyha még csak most ismerkednél a hastánc világával, akkor kezdő táncosként

elsajátíthatod az alapmozdulatokat és az egyszerű, de látványos fátyoltánc praktikákat

mesélek Neked a tánc történetéről és a keleti zene léleksimogató és a táncra csábító ritmusairól

bepillantást nyerhetsz az egyiptomi tánc stílusok sokszínűségébe, így, ha legközelebb a bazárban sétálsz, már szakértőként fogsz tudni mindent a különböző csillogó ruhákról is

Az utazás programja

1. nap | utazás Hurghadára

Érkezés Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterére, becsekkolás egyénileg az EgyptAir légitársaság kairói járatára a kijelölt utasfelvételi pultnál. Utasainknak az ehhez szükséges dokumentumokat indulás előtt átadjuk a részletes utastájékoztatókkal együtt. Elutazás Kairóba a délutáni órákban közvetlen, átszállás nélküli menetrendszerinti repülőjárattal (~ 3:10 perc utazási idő). A kairói repülőtérre érkezés után a kihelyezett repülőtéri asszisztenciánk fog várni minket, kezében Nílus Travel táblával. Segítségével a vízummatrica kiváltása következik, majd átszállás a hurghadai menetrend szerinti repülőjáratra (~1:05 perc utazási idő). Hurghadára érkezés után a poggyászok felvétele következik, majd transzfer a szállodába légkondicionált autóbusszal. A szállodai szobák elfoglalása után elfogyasztjuk késői vacsoránkat, mely ezen a napon várhatóan a késői érkezés miatt hidegtál bekészítés lesz a szobában.

Szállás: Bellaggio Beach Resort & Spa ***** 
Ellátás: fedélzeti ellátás a repülőgépen és hidegtál vacsorabekészítés a szobában
 

2. nap | Hurghada

pihenés és táncfoglalkozás

Egy kényelmes ébredés és a finom svédasztalos reggeli elfogyasztása után találkozunk a lobby bárban, ahol egy kávé mellett átbeszéljük a hét programját, a táncórák tematikáját és megismerjük egymást a résztvevőkkel. El is kezdjük varázslatos utazásunkat a hastánc világába az első elméleti óránkkal. Ezután a délelőtt során lehetőség van fürdőzésre a tengerben vagy a medencében, pihenni, illetve felfedezni a szálloda szolgáltatásait. Ebédünk elfogyasztása után egy rövid pihenőt követően kezdetét veszi az első gyakorlati táncfoglalkozásunk. Késődélután egy kis frissítő snack vár minket a bárban, majd szabadprogram és pihenés a vacsoráig. Este lehetőség van bemenni a városba bazározni, sétálni, megnézni a hajókikötőt, belecsöppenni a hurghadai város nyüzsgésébe, a dudaszóba, átérezni, hogy milyen is a szállodán kívüli élet.  

Szállás: Bellaggio Beach Resort & Spa ***** 
Ellátás: all inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora, napközbeni snack-ek italfogyasztással a szálloda all inclusive koncepciója alapján)

3. nap | Hurghada

pihenés és táncfoglalkozások

Hogyha szeretnél, tarts velünk egy közös Napkeltére a tengerpartra, hogy együtt láthassuk a Nap első sugarait, ráhangolódva a természetünk kincseire: a friss, sós tengeri levegőre, a Víz csillogására, a hűsítő homokszemekre a talpunk alatt. Az ébredezés után reggeli vár minket, majd délelőtt egy gyakorlati táncfoglalkozás következik. Ebéd után szabadprogram, egy kis pihenés után délután elméleti táncfoglalkozással zárjuk a napot. Utána pihenés a szállodában all inclusive ellátás mellett, majd vacsora és közös beszélgetés, koktélozás a bárban.

Szállás: Bellaggio Beach Resort & Spa ***** 
Ellátás: all inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora, napközbeni snack-ek italfogyasztással a szálloda all inclusive koncepciója alapján)

4. nap | Hurghada

pihenés vagy fakultatív programok

Egész napos szabadprogram, fakultatív programlehetőségként egész napos luxori kirándulást ajánlunk vagy választható sznorkelezéssel egybekötött Vörös-tengeri hajókirándulás is.

Egész napos luxori fakultatív program autóbusszal:
A program hajnali indulású, a reggelit elviteles reggelicsomagban kapják meg a résztvevők. Luxorba légkondícionált autóbusszal utazunk, az út hossza kb. 4,5 óra útközben egy rövid pihenővel. Luxorba érkezés után a programot a Karnak Templommal kezdjük, ami az ókori Egyiptom leghíresebb épületegyüttese, a Világ egyik legnagyobb ókori vallási helyszíne. Csodálatos, színes oszlopcsarnokai alatt megtisztelő sétálni, akár egészen a szentélyig is végig mehetünk. A vezetett túra után lehetőségünk van szabadidő keretében önálló útra is indulni, fotózni vagy akár leülni a Szent tó partjára egy finom mangó dzsúzt meginni. A programunk a nyugati parton folytatódik, ahol a Királyok Völgyében kezdünk. A díszes, hegybe vájt sírkamrák közül három különböző sírkamrát is megtekintünk, valamint külön belépődíj ellenében Tutankhamon legendás sírkamrája is látogatható az érdeklődők számára. A következő állomás Hatsepszut királynő halotti temploma. A különleges, hegyoldalban felépített templom több teraszos oszlopsor tetején helyezkedik el, mely egészen a szentélyig bejárható. Az egyiptomi kézművesség egyik legkülönlegesebb ága az alabástrom megmunkálása. Az alabástrom műhelyben megismerkedhetnek a gyönyörű alkotások készítésének technikájával és vásárolhatnak is az eredeti termékekből, sőt, ki is próbálhatják, annak faragását is. A rövid pihenő után folytatjuk utunkat III. Amenhotep fáraó két hatalmas, egyenként 18 méteres ülőszobrához, amelyek ma Memnon Kolosszusok néven ismertek.  A programunkat egy finom ebéddel zárjuk a Nílus partján, majd visszautazunk Hurghadára, rövid pihenővel az út során. 

vagy

Egész napos Vörös-tengeri hajókirándulás sznorkelezéssel:
A program reggeli után indul, amelynek során egy transzferbusszal elmegyünk a hajókikötőbe, ahol a hajóra szállva kezdődhet is a Vörös-tenger páratlan szépségének felfedezése. A hajózás során két alkalalommal is lehorgonyoznak, ahol felszíni búvárkodás keretében csodálhatják meg az ezeregy színű korallzátonyokat és halacskákat. A felszerelés a hajón biztosított. A hajó az aktív vízi sportok szerelmeseinek is ízelítőt ad a banánhajózással, majd a Giftun-szigetek egyikén kikötnek Utasaink és kezdetét veheti a pihenés a homokos partszakaszon. A kikötőbe visszaérkezés a késődélutáni órákban várható. Ebédet a hajón szolgálnak fel, alkoholmentes üdítővel/vízzel.  

Szállás: Bellaggio Beach Resort & Spa ***** 
Ellátás: all inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora, napközbeni snack-ek italfogyasztással a szálloda all inclusive koncepciója alapján) vagy fakultatív kirándulás esetén a program szerint.

5. nap | Hurghada

pihenés és táncfoglalkozások

Reggeli után délelőtt egy gyakorlati táncfoglalkozással indítjuk a napunkat. Napközben fürdőzés, pihenés all inclusive ellátás mellett, majd este a vacsora után egy elméleti táncfoglalkozással zárjuk a napot. 

Szállás: Bellaggio Beach Resort & Spa ***** 
Ellátás: all inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora, napközbeni snack-ek italfogyasztással a szálloda all inclusive koncepciója alapján)

6. nap | Hurghada

pihenés és táncfoglalkozások, délután fakultatív program

A reggeli elfogyasztása után szabadprogram, majd gyakorlati táncfoglalkozás következik. Ebéd után szabadprogram, koradélután elméleti táncfoglalkozás, délután pihenés a szállodában all inclusive ellátás mellett vagy lehetőség fakultatív programon való részvételre. Vacsora és közös beszélgetés, koktélozás. 

Jeep safari félnapos program:
A sziklás sivatag szépségének felfedezése tipikus beduin hangulatban. A fél napos jeep safarin négykerék meghajtású terepjárókkal utazunk a sivatagban. A program keretein belül lehetőség nyílik tevegelésre is, majd a naplemente után BBQ grilles vacsora készül. Az ár tartalmazza a vacsora árát is, illetve a vízfogyasztást.

Szállás: Bellaggio Beach Resort & Spa ***** 
Ellátás: all inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora, napközbeni snack-ek italfogyasztással a szálloda all inclusive koncepciója alapján)

7. nap | Hurghada – Kairó

utazás Kairóba, Gízai Piramisok, Szfinx, Egyiptomi Múzeum, Khan El Khalili nagybazár

A reggeli csomag átvétele után kijelentkezés a szállodából, majd transzfer a hurghadai repülőtérre és utazás Kairóba menetrendszerinti repülőjárattal. Érkezés után egész napos városnézésre indulunk. Elsőként a Gízai Piramisokhoz látogatunk, ahol megtekintésre kerül Khephrén, Mükerinosz és az Ókori Világ hét csodájához tartozó, Kheopsz fáraó piramisa is. A Piramisokat a jegypénztárban váltott kiegészítő belépőjeggyel belülről is meg lehet tekinteni. A Piramismező után a panoráma terület következik, ahol mindegyik Piramist egyszerre láthatjuk. A szabadidőben körbesétálhatjuk a Piramisokat, akár tevegelhetünk is. Napunk következő állomása a gízai Nagy Szfinx, a Föld egyik legnagyobb és egyben legrégebbi szobra, mely a Hafré fáraónak épített Völgytemplom mellett fekszik. Az ókori művészet felfedezésének folytatásaként egy tradícionális parfümériába látogatunk, ahol különleges egyiptomi gyógyászati- illetve parfüm olajesszenciákat vásárolhatunk. A papirusztekercsek készítésének technikájába is betekintést kapunk egy autentikus papiruszműhelyben, ahol a kézzel festett, eredeti művekből szuvenírt is beszerezhetünk. A rövid pihenő után utunk az Egyiptomi Régészeti Múzeum többezer éves, felbecsülhetetlen értékű kincseihez vezet. A múzeum bejárása után napunkat a Khan El Khalili nagybazárban folytatjuk. A bazár nem csak a különleges kézműves termékeiről, a fűszerek kavalkádjáról, a friss mangóléről híres, hanem az iszlám építészet jellemzőit is felfedezhetjük a kis utcácskákon sétálva az Al Hussein mecset mellett. Nap végén transzfer a szállodába, szobák elfoglalása és vacsora.

Szállás: Pyramids Resort by JAZ (ex. Oasis Hotel) **** 
Ellátás: félpanzió (svédasztalos reggeli és vacsora, napközbeni ebéd egyéni fogyasztás alapján)

8. nap | Kairó – Budapest

A reggeli elfogyasztása után délelőtt szabadprogram, kijelentkezés a szállodából és találkozás a lobbyban egy összegző beszélgetésre, ahol (egy rövid időre) elbúcsúzunk Egyiptomtól. A déli órákban transzfer a kairói repülőtérre, hazautazás Budapestre az EgyptAir menetrendszerinti járatával. 

Ellátás: svédasztalos reggeli, fedélzeti ellátás a repülőgépen. 

Közösen eltöltött egy hét a hastánc „bölcsőjében”, ami semmi máshoz nem hasonlítható változást is hozhat az életedbe, ha velünk tartasz! Lehetőséged lesz a számodra oly fontos táncban elmélyülni, magadban valami újat megtanulni, inspirálódni, pihenni és feltöltődni, Egyiptom csodás energiáját magadba szívni.

A táncórák tematikája

A táncórákon végig táncolunk egész Egyiptomon, megismerve és rendszerezve az adott térség jellemző stílusát és annak energiáját

beledi, stílus és életérzés,

ahogy Kairóban táncolják

haladóknak

Ha ismered a hastánc alapmozdulatait, akkor már tudsz beledit is táncolni! Hogy akkor miért is ez a legkarakteresebb és legkifejezőbb női stílus? Mert ezek az alapmozdulatok a zene és a saját energiánkkal életre kelnek és mesélnek. Közösen megnézzük, felfedezzük és eltáncoljuk, hogy mennyiféle érzelem fejezhető ki egy-egy mozdulattal, hogy majd Te is könnyedén el tudd táncolni a saját történetedet.

kezdöknek

Bemutatkozik a hastánc: Ismerkedés az alapmozdulatokkal a finom és nőies mozgásért és tartásért.

saidi

Luxor folklór tánca

haladóknak

A jellegzetes lépéskombinációk mellett megismerkedünk a saidi zene dinamikájával, ami segíthet, hogy a mozdulataid és a kisugárzásod hitelesen visszaadhassák a játékosságot és a könnyedséget, amit e tánc közvetít.

kezdöknek

Egyszerű, de nagyszerű lépéskombinációk az alaplépésekkel

Raqs sharqi

a hastánc stílusok királynője

haladóknak

Elegáns belépők és izgalmas fátyolkombinációk, hogy a legtöbbet tudj kihozni ebből a varázslatos stílusból.

kezdöknek

Fátyol, a legnőiesebb tánckellék: egyszerű, de nagyon látványos kombinációk és forgások fátyollal, melyek egyszerre finom és titokzatos kisugárzást adnak a mozdulataidnak.

fúziók

a hastáncban

haladóknak

A szamba, salsa, flamenco, cigány, törzsi fúziók ritmusával átszőtt orientális dallamok és dobszólók friss lendületét visszük tovább a lépésekbe és kombinációkba.

kezdöknek

Az ébreszd -vagyis rázd- fel magad és a csípődet. Izgalmas ritmusok, vidám zenék és igazi buli hangulat „hastáncosan”.

shaabi

és az egyiptomi pop zenék

közös, örömteli tánc

Könnyed kombinációkkal örökzöld egyiptomi slágerekre a vidámság és a buli hangulat jegyében.

Az elméleti órákról

A hastánc több, mint mozgásforma. Amikor táncolunk nem csak a testünk mozdul, hanem megváltoznak bennünk az energiák. A boldogság és szabadság érzése mellett feltörhetnek sokféle érzések, melyek mellett nem mehetünk el vagy táncolhatunk el „szó nélkül”. Minden ilyen, a tudatalattiból érkező érzés üzenet hordoz, megmutathatja, hogy hol van szükségünk több figyelemre, megértésre és gyógyulásra. Az együtt töltött egy hét, a közös táncok, meditációk és beszélgetések egy meghitt és biztonságos teret adnak, hogy az eddiginél még nagyobb szeretettel tudj Önmagad felé fordulni.

Az elméleti órákon megismerheted

  • a hastánc történetét
  • hogy milyen zenére mit táncolunk, miben és milyen eszközökkel
  • az arab zene alapritmusait

Átadok egy-két trükköt arról, hogy

  • miként kezeld a lámpalázadat
  • milyen zenét válassz, ha meg szeretnéd lepni a kedvesedet egy tánccal
  • mitől lesz látványos és izgalmas egy koreográfia
  • mindig legyen a tarsolyodban egy-két jól használható lépéskombináció

Mesélek Neked

  • a színpadi tánc írott és íratlan szabályairól
  • ruhákról és kellékekről
  • hogy hogyan készülj fel testileg és lelkileg egy-egy fellépésre

1. elméleti óra

A hastánc útja az ókori templomoktól a Casino Operán át napjainkig

A hastánc, mint néptánc – stílusok, kosztümök, tánckellékek

2. elméleti óra

Az arab és az egyiptomi zenék leggyakoribb ritmusai

A klasszikus, a folklór és a modern zenék felépítése

A látványos és hiteles koregráfia készítésének titkai

3. elméleti óra

Egyiptomi mitológia, Istennői minőségek

4. elméleti óra

A hastánc csábítás, művészet vagy önkifejezés?

A flow megélése a táncban

„A tavalyi tábor életem egyik legjobb döntése volt! Minden Nő társamnak jó szívvel ajánlom! Szeretném idén is megajándékozni magam vele!”

Az utazás részletei

2024.11.12. – 2024.11.19.

8 nap/ 7 éj

Részvételi díjak kétágyas szobában

369 995 Ft/fő + táncos csomag

jelentkezési határidő: 2024.09.30.

az ár tartalmazza

N

Repülőjegyeket Budapest/Kairó, Kairó/Luxor, Hurghada/Kairó/Budapest útvonalon az EgyptAir légitársaság mentrendszerinti járataival

N

Repülőtéri transzfereket a szállodáig 

N

Repülőtéri illetéket és napszaktól függő fedélzeti ellátást 

N

Szállást 1 éjszakára Kairóban 4*-os szállodában standard kétágyas szobában, 6 éjszaka szállást 5*-os szállodában

N

Kairóban félpanziós ellátást (svédasztalos reggeli italfogyasztással és vacsora italfogyasztás nélkül), a tengerparton all inclusive ellátást biztosítunk.

N

Leírás szerinti programokat a hozzá tartozó belépőjegyekkel és transzferekkel

N

Idegenvezetést és repülőtéri asszisztenciát

N

1 db 23 kg-os feladható poggyász és 1 db 8 kg-os kézipoggyász díját

az ár nem tartalmazza

M

25 USD vízum, amely belépéskor fizetendő a kairói repülőtéren

M

Fakultatív programok és a programban nem szereplő de opcionálisan választható helyszínek plusz belépőjegyeit (pl.: Gízai Piramisok belülről, stb.)

M

Opcionálisan köthető útlemondási- és utasbiztosítás egyénileg vagy irodánkban

M

az út során felmerülő borravalókat (~1-5 USD vagy EURO naponként egyéni döntés alapján)

M

egyágyas felár 7 éjszakára: 96 000 Ft

tánccsomag díja

79 995 Ft/fő 

4x 90 perc gyakorlati táncfoglalkozás

4x 60 perc táncelmélet

1x 30 perc személyes coaching

Jelentkezés

Szobatípus

Adatkezelés

Hiszem,hogy minden egyes utazás egyben egy belső utazás is, telis tele tükrökkel Önmagunkról. A negatív tükröket általában az első pillanatban nehezebb emészteni, de ahogy beleengedem magam abba a kérdésbe, hogy mit mutat ez a helyzet Önmagamról, megláthatom a mögötte lévő kincseket, amik csak arra várnak, hogy lássam, érezzem, éljem őket. Pontosan ezt éltem meg az egész Egyiptomban töltött idő alatt és a hastánc órák alatt is. A teljesen más kultúra, ahogy ott élnek az emberek. Valahogy megvilágította mèg inkàbb, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. A túl fogyasztás, a túlzott akarás helyett egyszerűen csak hálásnak lenni azért, ami van. A közös beszélgetések, a tàncórák mind-mind erősítették bennem, hogy mi Nők mennyire tudjuk gyógyítani, emelni egymást, ha tengelyben vagyunk. Egyiptom mindig is egyszerre vonzott, s egyszerre taszított(a fèlelmeim miatt). Éreztem, hogy valami nagyon mély dolog vár ott Rám. Mivel a bizalmam a férfiak felé elég sérült volt, fantasztikus érzés volt megélni azt, hogy a férfiak ugyan udvaroltak, de mindezt tisztelettel tették és olyan biztonságban, megtartva éreztem magam, ahogy még itthon is ritkán. Aztán amikor a szállodában helyi nők is megjegyezték, hogy milyen gyönyörű arcom van, érdekes volt megtapasztalnom, hogy hogyan is állok a dícséretek befogadásával… Az utazás során nagyon sok ellenálásomat, félelmemet tudtam ellenségem, „kiírtandó” rész helyet szövetségesemmé tenni. Mónikától tanulni számomra mindig nagy öröm, látva a benne élő Nőt, lágyságot, finomságot inspirációt kaphatunk ilyen irány felé törekedni. Amit még kiemelnék az a kairói khan el-khalili bazár pulzáló, élettel teli, fűszerek illataival megbabonázó színes forgata. A repüléssel picit hadilábon állok/álltam, de annyira elvarázsolt ez a világ, hogy 3 hónap múlva ismét kirepültem. Kezdettől éreztem, hogy sokat fog adni Egyiptom, de azt álmomban sem hittem, hogy a hazatalálás, megérkezettség állapotát hozza el bennem az újabb utazás. Talán egy korábbról húzódó, mèly, lelki kötődés… Hálásan köszönöm Palaga Mónikának is és a Nílus Travelnak is, hogy lehetőségem volt részese lenni ezen csodáknak. Jó szívvel ajánlom Mónika táborát minden Nő társamnak!

Stella

A kérdések alapján megírtam a gondolataimat és tapasztalataimat. Mit lehet többet látni Egyiptomból „élőben”, mint ahogy csak a képzeletedben élt? – Élőben látni a történelmi emlékeket – A személyes kapcsolat a helyiekkel… nekem ez sokat jelentett. – A közlekedési kihívások. Nagyon élveztem, persze, lehet, hogy csak azért, mert turista voltam Milyen hangulatuk van a ókori monumentális épületeknek? – Azt, én legalábbis, csak érezni tudtam. Az érzés, hogy azokon a köveken jársz, ülsz, amit 5-4-3-stb. ezer évvel ezelőtt vágtak ki a sziklákból, szállítottak az építkezés helyére és faragták ki, festettek le …Olyan volt, mintha kezet fogtam volna a több ezer évvel ezelőtt élt mesterekkel. Megérintett e az ország illata, atmoszférája? … A pápa Rómában él … meg Milyen érzés volt a hastánc bölcsőjében táncolni? – Számomra a táncórák, majdnem olyan érzetet keltettek, mint otthon. A különbséget nem igazán éreztem. Ez inkább az előtte-utána időszakokban volt jellemző. – Bevallom, én élveztem volna, ha „külsős” hölgyek (a szálloda vendégei) is csatlakoztak volna. Persze, ez nehezen kivitelezhető dolog lett volna. Milyen érzés, hogy még a tánc hazájában is különleges, ha egy nő hastáncol? – Hümmm… Az emberek, a hangulat segített-e, hogy jobban kinyílj akár tánc közben is. – Ez úgy általában segít. Sikerült-e átérezni, hogy milyen lehetett több ezer évvel ezelőtt ott a táncosoknak, papnőknek? – Ez az élmény inkább a történelmi helyeken jött elő, amikor megpróbáltam odaképzelni az akkor élt embereket. Egy „kis” távolság a megszokott, hétköznapi életedtől segített-e abban, hogy jobban megfigyeld magad, a gondolataidat és az érzéseidet. – Mindenképp. Ilyen alkalmakkor érzem, mennyire szerencsés ember vagyok. Adott-e örömet a közös tánc, a kiscsoportos családias hangulat? – Igen. Talán ez volt a legkülönlegesebb része a tánctábornak, hogy együtt táncoltunk, sokat beszélgettünk, együtt töltöttük az időnket. Adott-e örömöt a női közösség ereje? – Igen. Ezért is szeretem a női „táborokat”, mert úgy érzem, hogy ha nem is csinálunk semmit, csak békességben együtt vagyunk, már sokat adunk egymásnak, hát még ha együtt csinálunk dolgokat, amiket egyformán szeretünk.

Tünde

GYIK

Kezdőként kell-e előzetes tánctudás az órákon való részvételhez?

Nem kell előzetes tánctudás, ha szereted a zenét és a táncot, akkor könnyedén rá tudsz hangolódni az alapmozdulatokra.

Milyen ruhát kell vinni a táncórákra?

Kényelmes, gumis derekú szoknya vagy nadrág ajánlott, felülre pedig trikó vagy top. Hozz magaddal egy olyat sálat vagy kendőt, amit a csípődre tudsz kötni illetve egy tornapapucsot, ha nem szeretnél mezítláb táncolni. Tánckellékként 1 db fátyolra lesz szükséged (ez lehet organza/muszlin/selyem, a mérete ~100cm*250cm*) Ha nincs fátylad, jelezd kérlek és adunk ötletet, hogy hol tudod beszerezni, illetve egy pár darab lesz nálunk „vészhelyzetre”.

Milyen zenékre fogunk táncolni?

Főként egyiptomi és arab zenékre, de az órák tematikája szerint fúziókra, dobszólókra is.

Lesz-e önállóan eltölthető szabadidő?

Igen, a csoportos programok mellett mindennap lesz „énidőd” a pihenésre, szórakozásra vagy bármilyen egyéb elfoglaltságra.

Mennyi plusz pénzre van szükség a befizetett program költségén felül?

A tengerparton all inclusive ellátás van, ha ezen kívül szeretnél valami különleges -nem helyi italt- rendelni a bárban, nasit, friss gyümölcslevet vagy vizet venni a kirándulások napjain, akkor kb. az itthoni árakkal számolj. Készülj fel arra is, hogy a bazárban sok szuvenír, fűszer, kendő és minden más fog vásárlásra csábítani! A baksissal, és a vízummal kapcsolatos információkat megtalálod a program leírásában.

Lesz-e szobatársam, ha egyedül jelentkezem?

Lehet más is, aki egyedül jön, és akkor tudtok együtt lenni, de ha biztosra szeretnél menni, akkor a barátnőddel vagy a táncostársaddal gyere. Viszont, ha kimondottan egyedül szeretnél lenni, akkor erre is van lehetőséged. Ezt vagy, hogy társítást szeretnél, kérlek jelezd jelentkezéskor.